Fotók
Zenekarunk, és „állandó partnerünk”, Kneifelné Laczkó Kriszta Alapra volt hivatalos március 4-én kedden délelőtt. A Fejér Megyei Művelődési Központ uniós pályázatának köszönhetően a gyermekjátszó táncház szakköri sorozatának keretében a Bóbita Óvodában jártunk, ahol szinte hazajáró vendégnek számítunk.
Tovább »
Február 23-án, vasárnap Gánton tartottuk meg a soron következő tájoltató gyermekjátszó táncházunkat, melyet a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával a Fejér Megyei Művelődési Központ szervez a megye kistelepülésein.
Tovább »
Egy, a Fejér Megyei Művelődési Központ által szervezett témanap keretében a kálozi Aranyalma Óvodában tartottunk gyermekjátszó táncházat február 19-én.
Tovább »
Úgy határoztunk, tovább nem halogatjuk annak a lemeznek az elkészítését, melynek gondolata már két éve foglalkoztat bennünket. A gyermekjátszó táncházakon elhangzó dalokból állítottunk össze anyagot, amit március 2-án véglegesen korongra rögzítünk.
Tovább »
A Nemzeti Kulturális Alap Közművelődés és Népművészet Kollégiuma közel 2 millió forintos támogatásban részesítette a Fejér Megyei Művelődési Központot. Cél, hogy a megye településein szaporodjanak a kulturális programok száma. Az intézmény a programcsomagjába beválogatta zenekarunk és Kneifelné Laczkó Kriszta által oly régóta „üzemeltetett”, és általunk csak GYTH-nak rövidített gyermekjátszó táncházat
Tovább »
Holnapi családi délutánunk előtt fotóink segítségével tekintsünk vissza a legutolsó, évzáró táncházunkra! December 28-án is zsúfolásig megtelt a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház nagyterme, ahol zenész barátainkkal közösen húztuk a talpalávalót a gyermekjátszó táncházban. A muzsikálásba bevontuk a hangszerüket magukkal hozó gyerekeket és szüleiket is. Holnap 15 órától is sok szeretettel várunk mindenkit, a belépés ingyenes.
Tovább »
Minden évben elhatározzuk, hogy valami közös szabadidős tevékenységet elkezdünk és évente legalább egyszer megismételjük. Így volt ez a horgászattal is. 2011. június 10-én voltunk először és azóta sem. Nem mentünk messzire Székesfehérvártól: Tibor javasolta ezt a halastavat Iszkaszentgyörgy közelében.
Tovább »
A salgótarjáni Kodály Zoltán Táncművészeti Egyesület csoportjával 2010 augusztusában Lengyelországban jártunk, Kenty városában. Ez az út azért emlékezetes, mert itt láttunk először kívánságlampionokat és itt verekedtek össze miattunk először.
Tovább »