Sörédi katicák

2014. november 26.

Néhány nap kihagyással megint útra keltünk. Első célállomásunk ezúttal Söréd volt, ahová mindig szívesen megyünk, hiszen minden alkalommal kedves fogadtatásban van részünk. Most azonban üres csoportszoba várt minket. Talán járvány ütött ki? – viccelődtünk.

Aztán az üvegajtó mögött kíváncsi buksikat vettünk észre. Végül az is kiderült, hogy miért tűntek el a gyermekek: tiszteletünkre táncos ruhát öltöttek magukra, megalapozva ezzel a vidám hangulatot. A népi játékok sokszínűsége megmutatkozott ez alkalommal is. Sor került vonulós, kacskaringós, guggolós, ügyességi és eszközös játékokra is. Talán ez utóbbit nem kellett volna játszanunk, hiszen szó szerint Kriszta Elvesztette zsebkendőjét – szomorkodott is hazafelé emiatt! Nagy varázsa volt a csoportszobában lévő katicabogaraknak is, amelyek még a legelevenebb legénykéket is angyalokká változtatták.

Miután eljártuk az ugrós táncot, elfogyasztottuk a megye legfinomabb sütőtökét és a kihagyhatatlan mézes puszedlit, majd autóba ültünk, s elindultunk Gánt felé.

20141125_100634_580

Hozzászólás

Még nincs hozzászólás.