Balazsértól a kállói szőlőig

2014. november 20.

Miután elköszöntük az alcsúti ovisoktól, utunkat az alig néhány kilométerrel arrébb fekvő Felcsút felé vettük.

Gyermektáncházunk következő helyszíne a Kastély Óvodában volt. Gyönyörű kovácsoltvas kapun keresztül jutottunk be az egykori kúria épületből átalakított óvodába.

20141118_113151_580

A foglalkozásunkat a tornateremben tartottuk. A gyerekekre egy kicsit várnunk kellet, hiszen éppen velünk egy időben érkeztek vissza az uszodából. Fáradtságnak azonban nyoma sem volt rajtuk! Lelkesen mondókáztak, énekeltek, körjátékoztak velünk. A népi gyermekdalok alapján hol mókuskák, lovacskák, hol pedig éppen diófák voltak mindannyian. Miután mindenkit sikeresen Balazsérba hívtunk, ellátogattunk a kállói szőlőbe is, s nagyokat kacagtunk, amikor valaki felett „leszakadt a pajta”.

Jó szokásunkhoz híven ezt a foglalkozást is ugrós tánccal zártuk. Természetesen nem maradhatott ki mindannyiunk kedvenc dallama, az A juhásznak jól van dolga kezdetű sem!

Hozzászólás

Még nincs hozzászólás.